|
Hírek - Információk
Csatlakoztunk a Curie alapítvány csapatához
|
2024. szeptember 24. |
A Curie Alapítvány már hosszú ideje szervez különböző versenyeket általános és középiskolás diákoknak. Idén tavasszal érkezett a felkérés, hogy csatlakozzunk a versenyszervezők csapatához, amit örömmel teljesítettünk, így a 2024/2025-ös tanévben már iskolánkban is szervezünk területi döntőket.
Ebben a tanévben matematikai, kémiai és környezetvédelmi versenyeken mérhetik össze tudásukat a tanulók. Mindhárom verseny egy első fordulóból, ami 3 beküldendő feladatsort tartalmaz, egy területi és egy országos döntőből áll. Matematikából 3-10. osztályos, kémiából 7-12., környezetvédelemből 3-12. osztályos tanulók jelentkezését várják. Az első kettő egyéni, míg a környezetvédelmi csapatverseny.
A feladatbeküldős versenyek mellett idén sor kerül a Curie Kémia Kísérletversenyre is, ahol az indulóknak kémiai kísérleteikről kell videót készíteniük. A 7-12. évfolyamos diákok indulhatnak egyénileg vagy maximum 3 fős csapatokban.
A versenyfelhívások és a jelentkezési lapok innen tölthetők le: http://curiealapitvany.hu
Iskolánk három tanára vesz részt a munkában, javítótanárként és a területi döntők szervezőjeként: Kertész-Farkas Bernadett (kémia), Masa György (környezetvédelem) és Sziegl Hajnalka (matematika).
|
|