2024. december 21. 6500 Baja, Szent Imre tér 5.     1757-2024     www.bajabela.hu Éber Sándor freskója  
Történetünk | Dokumentumok | Diákélet | Kapcsolataink | Elérhetőségünk

  RSS hírek
Webmester


Bélap










E-KRÉTA HELP

E-KRÉTA E-ÜGYINTÉZÉS

Diákönkormányzat Bélap Könyvtár Iskolarádió Zenei élet Színistúdió Csónakház Humor Gyermekvédelem

Bélap



BÉLAP 2009. decemberi száma

A 80-as évek első felében - Bálint László igazgató úr bábáskodásával - újraindult a Bélás című iskolaújság. Elég nehezen állt össze: mindössze néhány diák érezte magáénak a feladatot - közülük mára például Kubatovics Tamás és Bajnai Gordon profivá érett -, segítséget nemigen kaptak a többiektől, a sokszorosítás is lényegesen körülményesebb volt akkor, mint ma. Hosszabb szünet után, 1990-től '93-ig Keresztes József tanár úr, valamint Csőzik László és Szántó Renáta diákszerkesztők lelkesedése éltette a lapot. Ekkor már Bélap címen és profibb külsővel, hisz a szerkesztés utáni munkák már nyomdában folytak. A legnagyobb sikert és a legtöbb vitát ebben az időszakban minden bizonnyal az 1992-93-as tanévben lezajlott tanár- és osztályértékelések váltották ki, hiszen a demokrácia jegyében ez volt az első ilyen jellegű nyilvános megmérettetés. Az akkori diákszerkesztők elballagása után azonban megint csak szünet következett az 1996-97-es tanévig. Az újraélesztési kísérlet ismét nem volt könnyű. A számítógépek világa ekkor már lehetővé tette, hogy házilag végezzük a tördelést is, de a cikkek íróit ekkor már "lasszóval kellett fogni", a szerkesztést pedig kénytelen volt Tubákos Zsuzsanna tanárnő kézbe venni, de Kósa Pál tanár úr szakmai segítségére is nagy szükség volt. Úgy tűnt, iskolaújságot olvasni mindenki (vagy majdnem mindenki) akar, csinálni viszont már annál kevesebben. 1998-ban aztán az újságszerkesztés minden öröme és gondja átkerült Radva László tanár úr vállaira, és évente két szám jelent meg az iskolaújságból. A 2000/2001-es tanévben Ottmár Attila vette át a szerkesztői posztot, a technikai kivitelezést Borbély Zoltán tanár úr irányította.
2003-ban alakult meg a jelenlegi szerkesztő bizottság. Jakab József tanár úr lelkes kis csapata munkájának köszönhetően évente négy alkalommal vehetjük kezünkbe a friss újságot.
Cikkjeink legújabban interneten is olvahatóak.
Mindenkit szeretettel vár a belap.hu!