2024. december 22. 6500 Baja, Szent Imre tér 5.     1757-2024     www.bajabela.hu Éber Sándor freskója  
Történetünk | Dokumentumok | Diákélet | Kapcsolataink | Elérhetőségünk

  RSS hírek
Webmester


Bélap










E-KRÉTA HELP

E-KRÉTA E-ÜGYINTÉZÉS

Nagy Ignác




NAGY IGNÁC
(1810-1854)

Író, korának egyik legjelentősebb újságírója, szerkesztője.
Gimnáziumi tanulmányait öt különböző helyen végezte. A legtovább (3évig) iskolánk tanulója volt. Az anyakönyvek azt tanúsítják, hogy osztálya legjobbjai közé tartozott.

A magyar irodalommal 1830-ban kezdett ismerkedni. Kisfaludy Károly művei hatottak rá leginkább. Hírlapírói, szerkesztői és írói tevékenységet egyaránt folytatott. Ő az első, modern értelemben vett magyar újságíró. Ügyes riporter volt, felfigyelt minden pesti érdekességre, és újdonságait könnyed, csevegő stílusban fogalmazta. Színműveivel a magyar színházi élet és színészet fejlődését akarta segíteni. A legnagyobb sikert Tisztújítás című politikai vígjétékával aratta. 1839 és 1843 között Színműtárat szerkesztett, amelyben 18 eredeti és 38 idegenből fordított művet adott közre. Legjelentősebb műve Magyar titkok című regénye, amelyben a főváros korabeli életét és társadalmi viszonyait ábrázolta és bírálta.

1840-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, 1842-ben a Kisfaludy Társaság tagjává választották.

A forradalom és szabadságharc igazi jelentőségét nem látta, a harcok közepette csak a vérontásra figyelt fel, a küzdelem célja nem tudta lelkesíteni. Hírlapírói tevékenységét a szabadságharc bukása után is folytatta. Hölgyfutár címmel 1849 novemberében szépirodalmi lapot indított. Több üldözött író - köztük Jókai - írásai a bukás után itt jelentek meg először. Tóth Kálmán az ő segítségével érte el első sikereit.

Ezekben az években már igen súlyos beteg volt, de munkakedve nem hagyta el, még halálos ágyán is írt és szerkesztett.


Vissza a híres diákokhoz