2024. prilis 18. 6500 Baja, Szent Imre tér 5.     1757-2024     www.bajabela.hu Éber Sándor freskója  
Történetünk | Dokumentumok | Diákélet | Kapcsolataink | Elérhetőségünk

  RSS hírek
Webmester


Bélap










E-KRÉTA HELP

E-KRÉTA E-ÜGYINTÉZÉS

Hírek, Információk


MIZU 2013 2013. mrcius 12.

A Délmagyarország és a Délvilág címû regionális napilap továbbra is megjelenteti MIZU? címû tematikus mellékletét.
A 2011 õszén indult program célja, hogy támogatást, megjelenési lehetõséget biztosítson azoknak a diákoknak, akik ki szeretnék magukat próbálni az újságírásban, vagy eddigi tapasztalataikat kívánják bõvíteni. Az akció nem titkolt célja az is, hogy a fiatalokat – a ma már természetesnek vett internetes információszerzés mellett – a rendszeres újságolvasásra ösztönözze.
A program azzal bõvül 2013-ban, hogy a Szegedi Tudományegyetem Média Centruma is támogatja az akciót az idén jubiláló egyetemi sajtó hagyományaira támaszkodva, azokat megújítva.
A regionális napilap diákok által írt és szerkesztett tematikus mellékletének témája volt már – többek között – a médiaoktatás, a tanulmányi verseny, a diáksport, az iskolai sztárok. A most készülõ MIZU?-ban a szépirodalom kerül középpontba.
Arra kérünk minden szerzõt és iskolai újság szerkesztõt, hogy szépírókká lett diákokat bemutató fotókat, szöveget küldjenek – különbözõ mûfajban (lehet pl. portré egy jeles íróról/költõrõl, tudósítás egy irodalmi versenyrõl, tanóráról, szakkörrõl vagy érdekes eseményrõl. Vagy: jegyzet/glossza az íráskényszerrõl, de akár tárca/vers, vicc, karikatúra is. A fotókat, szövegeket 2013. március 29-ig várjuk a szem@rekt.szte.hu e-mail címre!

Jó munkát, örömteli alkotást kívánok mindenkinek!


VERSPÁLYÁZAT: Hatvan év 2013. mrcius 12.

A Szegedi Egyetem Magazin és a Tiszatáj (Online) irodalmi folyóirat HATVAN ÉV címmel VERSPÁLYÁZATOT hirdet a Szegedi Tudományegyetem hallgatói és a szegedi vonzáskörzetû középiskolák diákjai számára a 60 esztendõs Szegedi Egyetem címû lap és a Szegedi Tudományegyetem szépirodalmi hagyományait követve.

A pályázat kötetlen, vagyis bárminemû megkötés nélkül várunk verseket. A mûveket szakmai zsûri bírálja el. Egy pályázó legfeljebb három alkotással nevezhet, melyek terjedelme lehetõleg ne haladja meg a 2 oldalt (12-es betûméret, szimpla sorköz). A beküldött versek csak olyan kéziratok lehetnek, melyek eddig még nem jelentek meg nyomtatásban. Minden írásmûvön szerepeljen a szerzõ (ál)neve, e-mail címe, telefonszáma.

A pályamûveket a Szegedi Egyetem Magazin szerkesztõségébe (6722 Szeged, Honvéd tér 6.) kell elküldeni vagy elektronikus úton a szovivo@rekt.szte.hu e-mail címre. A beadás határideje: 2013. március 29. A zsûri által legjobbnak ítélt versek megjelennek a Szegedi Egyetem Magazinban, illetve a Tiszatájonline.hu oldalon.


Megyei Sakk Diákolimpia 2013. mrcius 10.
2013. március 9 - én Kiskunfélegyházán került megrendezésre a Sakk Diákolimpia Megyei Döntõje , melyet az U 16-os korcsoportban Amstadt Áron ( 11.A ) a maximálisan szerezhetõ 7 ponttal nyert meg.
A Sakk Diákolimpia Országos Döntõjét május 31 - június1 között rendezik meg Budapesten.

OKTV angol és francia nyelv 2013. mrcius 08.
Csányi András (11.A) a francia nyelv OKTV-n 46. helyen, Kerezsi Gergely (11.B) az angol nyelv OKTV-n 83. helyen fejezte be a versenyt a második fordulóban.

Március 15. megemlékezés 2013. mrcius 08.
Az ünnepély március 14-én rövidített órák után a 6. órában lesz.
Kérünk minden bélást, hogy ezen a napon ünnepélyes öltözékben jelenjen meg.

OKTV magyar irodalom 2013. mrcius 08.
Módos Barbara (12.A) a magyar irodalom OKTV második fordulójának 78 fõs mezõnyében a 31. helyen végzett. A döntõbe 29 induló jutott.

Megyei Monda- és Mesemondó Találkozó 2013. mrcius 07.
Kecelen a március 6 - án megrendezett találkozón Nagy Botond (7.A) a IV. kategóriában 1. helyezést ért el.

MUSICAL LEGENDÁK 2013. mrcius 06.
Csak egy alkalommal! - A legendák újjáélednek!
Musical gálamûsor két részben

A musical rajongóknak ismét egy különleges meglepetést tartogat a Bajai Fiatalok Színháza!


31 legendás musical 43 felejthetetlen dala fog felcsendülni a Bajai Városi Színházteremben, mellyel reméljük, egy emlékezetes érzelmi utazásra vihetjük nézõinket. A MUSICAL LEGENDÁK elsõ elõadása 2012 júniusában volt a Bácskai Kultúrpalotában – most a produkciót kibõvítve, még több énekessel, páratlan látványvilággal, és sok-sok tánccal színesítve tekinthetik meg a színházterem nagyszínpadán!


Az elõadás idõpontja: 2013. április 13., szombat, 19 óra

Jegyek már válthatók elõvételben a Bácskai Kultúrpalota Jegyirodájában
(Baja, Szentháromság tér 3., Tel.: 79/321-341).
Jegyárak: 2300,- 1800,- 1000,- Ft


Részletek >>

GYERTYAFÉNYES EST 2013. mrcius 06.
TÓTH KRISZTINA kortárs magyar költõnõ verseivel

A bajai III. Béla Gimnázium sok szeretettel meghív minden érdeklõdõt immár hagyományos zenés irodalmi rendezvényére, a GYERTYAFÉNYES EST-re. Az idei évben Tóth Krisztina kortárs magyar költõnõ verseibõl készített összeállítást az est szervezõje, Radva László. Az est zenei rendezõje, Pethõné Kõvári Andrea ezúttal XX. századi zenei mûveket válogatott a költemények köré.


Közremûködnek a gimnázium egykori és jelenlegi diákjai: Balázsevits Tamás, Balogh Eszter, Dujmov Ljiljana Selma, Gál Máté, Kövesdi Lilla, Mohai Aletta, Nagy Botond, Ottmár Attila, Regõs András, Rideg Máté, Sipos Katalin, Somogyvári Csendike, Sümegi Júlia, Szöllõsi Szabolcs, Zsebi Soma Hangszeres közremûködõk: Dancsa Kamilla, Emmert Ármin, Kovács Andor, Pethõ Attila, Radva László, Radva Luca, Szarvas Péter, Varga Örs, Zslebics Judit

Az est idõpontja: 2013. március 24., vasárnap, 17 óra
Helyszíne: Bácskai Kultúrpalota, Baja



A rendezvényre a belépés DÍJTALAN!
Az est a Baja Marketing Kft. támogatásával jött létre.
SOK SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN IRODALOMBARÁT ÉRDEKLÕDÕT!


A HÓKIRÁLYNÕ 2013. mrcius 06.
A Bajai Fiatalok Színháza 2013 tavaszán egy újabb varázslatos mesejátékkal kedveskedik legifjabb nézõinek. Hans Christian Andersen elbûvölõ, világhírû meséjébõl, A HÓKIRÁLYNÕ-bõl készült az az egy felvonásos mesejáték, melyet márciusban láthatnak az érdeklõdõk a Bajai Városi Színházteremben.
Az elõadások idõpontjai:
Gyermekszínház-bérletes elõadások:
2013. március 20., szerda, 10:30, 14:00, 15:30
Bérletszünetes elõadások:
2013. március 22., péntek, 18:00
2013. március 23., szombat, 15:00

Jegyek válthatók a Bácskai Kultúrpalota Jegyirodájában
(Baja, Szentháromság tér 3., Tel.: 79/321-341).
Jegyárak: a bérletes elõadásokra egységesen 600,- Ft, a bérletszünetes elõadásokra gyermek, diák: 900,- Ft, felnõtt: 1100,- Ft.
SOK SZERETETTEL VÁRUNK KICSIKET ÉS NAGYOKAT EGYARÁNT!
bajaifiatalokszinhaza.hu



Részletek >>

Találd ki Te a Bélát! - iskolai pályázat 2013. mrcius 05.
Kedves Bélások!

Újabb pályázati lehetõséggel keresünk meg Benneteket. Ez alkalommal gondolkozzatok el azon, miért jó a III. Béla Gimnázium diákjának lenni, mi teszi az iskolai életet értékessé, tartalmassá, emlékezetessé, színessé. Mivel tudnád megszólítani azokat a diákokat, akik még iskolaválasztás elõtt állnak? Mivel tudod megszólítani azt, aki a honlapunkra téved? Mi tesz minket különlegessé a többi intézmény között?



Részletek >>

Meghitt pillanatok 2013. mrcius 05.
Régi adósság. Iskolánk MEGHITT PILLANATOK elnevezésû pályázatának edményhírdetésérõl készültek az alábbi felvételek.
Fotó: Lepres Andrásné

Részletek >>

Déri emléktábla avatása 2013. mrcius 05.
A Baráti Kör által szervezett március 4-i táblaavatásról és a BÉLAP Klub rendezvényérõl készült a következõ képes összeállítás.

Részletek >>

Újra vár Erdély! 2013. mrcius 04.
Május 8 - 12. között ismét marosvásárhelyi utazás!
A régi tagoknak és az érdeklõdõknek, a programban részt venni szándékozóknak (9 - 11. évfolyam!) megbeszélés lesz 2013. március 7 - én a 7. órában.
Helyszín: lépcsõs fizika

OKTV döntõ - informatika 2013. mrcius 04.
OKTV döntõbe jutott diákjaink informatikából alkalmazói kategóriában:
Énekes Ábel (13.D), Jenei Ágnes (12.A) és Rimóczi Róbert (12.A)
Felkészítõ tanárok: Lepres András és Lepres Andrásné